2011. március 10., csütörtök

Októbertől chipes a német TAJ-kártya

Véget érni látszik az állandó halasztgatás: közel hat év után idén októberben megkezdődik a korábban vitatott elektronikus egészségügyi kártya (eGK - elektronischen Gesundheitskarte) kibocsátása Németországban. Ennek többek között feltétele volt, hogy az orvosok és az egészségpénztárak meg tudjanak egyezni a tervezett e-kártyához szükséges terminálok finanszírozásának módjáról.

2011. március 8., kedd

Akkor tulajdonképpen mi is az az NFC?

Hónapok óta, főként a Google bejelentését követően, az online médiumok csak úgy ontják magukból az NFC-s híreket. Olyan hirtelen került a közérdeklődés fókuszába a technológia, hogy – in medias res – haladó szintű tudást feltételeztek az érdeklődőktől. Ez alól a mi blogunk sem volt kivétel, legalábbis eddig. Jöjjön most egy olyan rövid, remélhetőleg közérthető összefoglaló a Near Field Communication-ről, amellyel eddig még tartoztunk.

2011. március 2., szerda

Ahol a madár se járhat – A kártyagyártás eddig elzárt folyamata



Régóta fut a Discovery Channel-en a „Hogyan készült?” című ismeretterjesztő sorozat, amelyben olyan hétköznapi, minket körülvevő tárgyak gyártását mutatják be, mint a ceruza, a mosógép, vagy éppen az mp3 lejátszó. Ezeket a tárgyakat a legnagyobb természetességgel használjuk, miközben sok esetben elképzelésünk sincs, micsoda munka annak előállítása. A bankkártya gyártást bemutató videónk elkészítésének legfőbb célja, hogy rávilágítsunk, milyen bonyolult, rendkívüli körültekintést és infrastruktúrát követelő folyamat kell ahhoz, hogy a plasztikunkat nap, mint nap használni tudjuk.

2011. február 23., szerda

Öt út, ahogy a mobiltelefon megváltoztatja a vásárlást


Amikor hónapról-hónapra egyre nagyobb az okostelefonok aránya az eladott készülékek között, amikor az Apple NFC mérnök alkalmazásával nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen irányba képzeli el a jövőt, amikor minden napra tucatnyi kontaktus nélküli technológiákkal foglalkozó hír jut, és amikor a Google feje az Android mobilfizetési képességeiről beszél, akkor nagy biztonsággal elmondható, hogy a telefon kereskedelemben betöltött szerepe változni fog. Íme a változás öt legfontosabb jellemzője:

2011. február 21., hétfő

Biztonság? Egyenlő korszerű okmányok és biometria

Izrael, a személyazonosítás biztonságára talán a legnagyobb hangsúlyt helyező ország, csatlakozott az Egyesült Államok által indított Global Entry Programhoz (GEP). A GEP a korszerű okmányokban rejlő automatikus azonosítást és a biometria nyújtotta biztonságot kihasználva kínál gyors és kényelmes személyazonosítást. A közel-keleti ország belépése a rendszerbe illeszkedik az elmúlt években az okmánybiztonság fejlesztése terén megtett lépéseihez, amelynek keretében pl. e-személyi igazolvány kibocsátását kezdte meg az izraeli belügyminisztérium.