A következő címkéjű bejegyzések mutatása: RFID. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: RFID. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 6., csütörtök

RFID fejlesztések az amerikai áruházláncokban


Annak ellenére, hogy az utóbbi időben az NFC mellett jószerivel egy szó sem esett az RFID technológiáról – sem a blogunkban, sem a hazai sajtóban –, az RFID-t nem szabad leírni. A technológián alapuló megoldások kiválóan alkalmasak a logisztikai problémák megoldására, illetve az egyes termékek, árucikkek nyomon követésére. Misem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Jóbarátok című sorozat révén hazánkban is megismert Bloomingdale áruházlánc (ez volt Rachel kedvenc boltja) tulajdonosa mind a 850 üzletét RFID technológián alapuló rendszerrel látja el 2012 végéig.

2011. április 13., szerda

Az RFID megoldások már a hűtőben vannak


Számos helyen (többek között jelen poszt végén) lehetett olvasni a Nyomda hűtési láncot figyelő RFID-alapú megoldásáról. A technológia kiváló a logisztikai és készletezési problémák megoldására. Ezt kihasználva fejlesztett egy amerikai cég olyan RFID-képes hűtőt, amely hozzá tud járulni a készlet-gazdálkodás költségeinek csökkentéséhez. A Terso által megalkotott eszköz ezen felül nagy szerepet játszhat a betegellátás színvonalának javításában, és nem utolsósorban megfelelő védelmet biztosít az olyan nagy értékű termékeknek, mint a különböző reagensek, a szív és érrendszeri termékek, a szövetminták és az ortopédiai eszközök.

2011. március 16., szerda

Elönt minket az „élelmiszerszemét”?

Régen foglalkoztunk élelmiszerbiztonsági kérdésekkel, de az elmúlt hónapok amerikai történései mellett nem szabad szó nélkül elmenni.
Szilikon-völgy. Az innováció és a tudásközpont szinonimája. Most egy új területen bizonyította, hogy az informatikai és a technológiai kutatás eredményeinek végtelen felhasználási módja van. Alig pár héttel azután, hogy Barack Obama aláírta a „Food Safety Modernization Act”-et, azaz az élelmiszerbiztonság korszerűsítésére vonatkozó törvény (ezzel a közeljövőben hamarosan foglalkozni fogunk), a Szilikon-völgyben új, „zöld” technológia jelent meg, amely nagyban segíti az élelmiszerszállítmányozó cégeket az előírások betartásában.

2011. február 8., kedd

Wi-Fi és RFID házassága Innsbruckban

Innsbruck egyetemi kórháza két, RFID-alapú vészhívó rendszert vezetett be az intézményben, hogy nyomon követhesse azokat az ápolókat, akik agresszív betegekkel való konfrontáció miatt potenciális veszélynek vannak kitéve. Az egyik rendszer a sürgősségi betegellátó egységben található, amely alkalmazottai sokszor kerülnek problémás helyzetekbe a beérkező ittas vagy drogos betegekkel. A másik a pszichiátrián dolgozók gondozók számára lett kialakítva. Mindkét rendszer alapja a WiFi-képes elemes RFID tag és a valós helymeghatározást (RTLS - real-time location system) segítő szoftver, az eszköz pedig a kórház WLAN infrastruktúráját használja.

2010. augusztus 16., hétfő

5 és fél milliárd dollár felett évvégére az RFID piac

Az IDTechEX legfrissebb kutatása szerint a rádiófrekvenciás azonosítás piaca 2010 végére eléri az 5,63 milliárd dollár, ami 600 millió dolláros növekedést jelent a 2009 végi ötmilliárdos szinthez képest. A felmérés kiterjedt mind a tag-ekre, mind az olvasókra, mind az RFID-kártyák szoftvereire és kapcsolódó szolgáltatásaira, a címkékre és minden egyéb felhasználási formára. Az RFID Forecasts, Players & Opportunities 2011-2021 riport rámutat, hogy a legtöbb megrendelés továbbra is az államigazgatási várható szférából, hiszen ők képesek implementálni a nagy RFID rendszereket, mint például a személyazonosítást, a kisállatok jelölését, vagy éppen az útdíjat, amelyeknél a megtérülések tipikusan nagyobb hatékonyságúak és biztonságosabbak.

2010. július 14., szerda

Cityzi – A projekt nem illusztráció, hanem a valóság!



Számos NFC (Near Field Communication) pilot fut jelenleg a világban. Ausztria, Belgium, Németország, Finnország, Anglia, és még sorolhatnánk az európai, vagy éppen más kontinensen található országokat, ahol különböző méretű és struktúrájú mobilfizetési projektek futnak teszt jelleggel. Ezek többsége vagy a tömegközlekedési szolgáltatások megfizetésére, vagy a kis összegű kereskedelmi tranzakciók kiegyenlítésére fókuszál. Az elmúlt évi tesztüzemet követően 2010. május 21-én azonban az egyik legátfogóbb NFC projekt vette kezdetét a Cote d’Azur-ön. Nizzában háromezer lakos használja tavasztól azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a tengerparti város önkormányzata számos partnerrel összefogva kínál az ott élők – és reményeik szerint később a turisták – számára. Természetesen a programban részt vevők köre az egyre nagyobb érdeklődés hatására folyamatosan nő, így a közeljövőben várható további négyezer NFC-képes mobiltelefont értékesítenek Nizzában. A programba belépő, NFC képes mobillal, vagy kártyával rendelkezők olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe telefonjuk segítségével, mint az érintés nélküli mobilfizetés (ez csak a későbbi hónapokban lesz elérhető), a tömegközlekedés, a hűségakciók, vagy éppen a turisztikai és közösségi információk. Ez a komplex projekt Nizzát Európa egyik vezető városává emelte a legújabb technológiák felhasználása terén.

2010. július 8., csütörtök

Lampard is az RFID technológiát ajánlaná

A 4-1-gyel végződött Németország-Anglia világbajnoki nyolcaddöntő után nem elsősorban a németek lehengerlő játékára fókuszáltak a híradások, hanem Lampard gólvonal mögé pattanó, de meg nem adott lövésére. Az eset a nap másik vitatott góljával tovább növelte azok táborát, akik a világ legnépszerűbb sportját szeretnék a 21. századba átvezetni. A tradíció vs igazságosság polémiában Sepp Blatter és csapata egyre nagyobb hátrányban van, főleg mivel egy-egy meg nem adott gólon már nemcsak a becsület, hanem rengeteg pénz és nemzetek önbecsülése is múlik. Természetesen számos megoldási javaslat látott az elmúlt években napvilágot, de mind közül az egyik leginnovatívabb a CTRUS. Nem valószínű, hogy egy hamar BL-döntőt játszanak ezzel a játékszerrel (bőrlabdának nem mernénk nevezni), de minden megtörténhet.

2010. június 18., péntek

Csak akarat kérdése

Számunkra érdekes témát vizsgált az Index a napokban. Az írás azzal foglalkozott, hogy milyen mozgástere van a hazai élelmiszerbiztonsági intézkedéseknek, illetve, hogy hogyan látják a döntéshozók, a szakértők és a szakmai szervezetek képviselői a hazai élelmiszerbiztonsági viszonyokat. A cikk apropóját az új kormány egyik tervezett intézkedése (másodlagos élelmiszervizsgálat) adta, de ettől függetlenül sajnos évek óta semmit sem veszít aktualitásából a téma – gondoljunk csak a korábban már általunk is felemlegetett botrányokra. A riportban a megszólaltatottak részéről olyan – teljesen jogos – igények hangzanak el, mint a hazai élelmiszerbiztonsági helyzet javítása, a nagykereskedelmi raktárak és hűtőházak hatékony ellenőrzésének biztosítása, a termékek ellenőrzése a kereskedelmi forgalomba kerülés előtt ügyelve eredetükre, címkéjükre és minőségükre, a tervszerű és folyamatos ellenőrzés, valamint nem utolsósorban a visszaélések megfelelő szankcionálása. Mindehhez azonban megítélésünk szerint nemcsak az uniós szabályozással harmonizáló jogszabályi környezetre és az ellenőrzéseket végző csoportokra lenne szükség, hanem megfelelő technológiai megoldásokra is a nyomon követés, a hamisítás elleni védekezés és a minőségvédelem területén.

2010. június 16., szerda

A nyomtatott elektronika a jövőnk egyik útja – Zsámboki Gábor jegyzete

Hosszan értekezett nem oly rég a Kreatív arról, hogy lesz-e instore-forradalom, és ha, igen milyen eszközökön keresztül fog végbemenni. Az írás számos, a világban vagy éppen Magyarországon már pilot jelleggel kipróbált megoldást mutat be nem rejtve véka alá az érintett szereplők szkepticizmusát a hazai viszonyokkal és kilátásokkal szemben. A marketing szaklap természetesen elsősorban a különböző eszközök kommunikációs alkalmazásaira koncentrál. Azonban ezen eszközöknek, megoldásoknak számunkra jóval érdekesebb aspektusa a biztonság, azaz hogy az áruházi polcon található termékek logisztikai folyamatai és azonosításai során, hogyan lehet garantálni a biztonságot nyomdai eszközökkel. A szerepünk nemcsak annyi, hogy „rfid-címkenyomtatást” vállalunk – mint ahogy ezt a cikk megemlíti –, hanem komplex termékazonosítási megoldásokat nyújtunk, legyen szó RFID technológiáról, mobilalkalmazásról, termékjelölő címkéről, vagy nyomtatott elektronikáról.

2010. május 14., péntek

Továbbra is sok az élelmiszerhamisítás

A minap újabb élelmiszerrel kapcsolatos visszaélésre derült fény. Bár az eset nem olyan horderejű, mint a kínai bébitápszer botrány, vagy a törökbálinti átcímkézési ügy, látnunk kell, hogy nincs kicsi és nagy visszaélés. Minden visszaélésnek súlyos következményei vannak, ahogy ezt az ÁNTSZ jelentései is igazolják: elsősorban a romlott és nem megfelelően előállított, tárolt élelmiszerek állnak a táplálkozás okozta egészségügyi problémák hátterében. Óhatatlanul felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a gyors anyagi haszonszerzésben reménykedő hamisítókon túl van-e még olyan szereplője az élelmiszeripari láncnak, akinek érdekében áll a hamisítás, hamisítással olcsó áru előállítása, vagy a hamisított termék forgalmazása?