2010. október 25., hétfő

Több tízmillió NFC telefon 2011-ben

A nagy NFC chip gyártók előrejelzése szerint 2011 végére 40-50 millió vagy akár több NFC-képes telefon lesz forgalomban. Az NFC Times írásából kiderül, hogy a világ két jelentős félvezető gyártója, a Philips által alapított NXP és az Inside Contactless szerint a telefongyártó cégek által már leadott rendelések, illetve a várható jövőbeni megrendelések számából látható, hogy 2011-ben felpörög az NFC eszközök piaca, különösen az év második felében. A piac felfutásában jelentős szerepet játszik, hogy egyre több készülékgyártó döntött úgy, hogy beépíti ezt a technológiát a készülékeibe. Éppen ezért a következő évben akár 50 millióval is több lehet az NFC-képes eszközök száma.
Ebbe a növekedésbe beletartoznak az olyan eszközök is, amelyek NFC-képessé tudnak tenni egy-egy telefont. Az olyan alternatív eszközök, mint a kontaktus nélküli microSD, az NFC-képes SIM, az NFC címke, amely bluetooth segítségével képes kommunikálni a telefonnal, vagy a SIM-mel összekapcsolt, a burkolatba épített rugalmas antenna azonban mennyiségben nem fogják megközelíteni az NFC telefonokat. Szakemberek véleménye szerint a jövő évi NFC megrendelések 75%-a NFC telefonokra fog vonatkozni, és mindössze negyed érinti az alternatív eszközöket.
Jelenleg csak néhány NFC telefon van a piacon. Ide tartozik a blogunkban korábban már említett Samsung S5230, vagy a Nokia okostelefonja, a C7, amit október eleje óta gyárt a cég NFC chippel. Ez utóbbi esetében az NFC alkalmazás az operációs rendszer frissítése után ugyan elérhető, de egyelőre nem támogatja a kártyaemulációt, így érintés nélküli fizetésre még nem használható (ellentétben a Samsung készülékével). Ezek a fejlesztések is bizonyítják, hogy 2011 az NFC fejlődésében olyan év lesz, mint amilyen 2005 volt az kontaktus nélküli bankkártyák terén. A 2005-ös esztendő volt, amikor az Egyesült Államokban működő bankok megjelentek az újfajta kártyával, és az év második felében már látványos volt az újfajta plasztikok terjedése. Szakértők szerint hasonló fog lejátszódni az NFC kapcsán is. 
Stratégiai okokból arról egyelőre nem láttak napvilágot megerősített információk, hogy mely készülékgyártók adtak le rendelést NFC chipekre, viszont a korábbi nyilatkozatokból és hírekből kitűnik, hogy a Nokia, a Samsung, az LG, a HTC, a Research in Motion (Blackberry) és a Motorola rendkívül nyitott a technológia bevezetésére egy vagy több modellük esetében is. Az Android és Windows operációs rendszerrel működő telefonok mellett az Apple is érdeklődik a technológia iránt, sőt már felröppent a hír, miszerint a jövőre érkező iPhone5 már NFC telefon lesz. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy várhatóan ezek a telefonok már mindegyike támogatni fogja a kártyaemulációkat, igazán izgalmas év elé nézünk. 

Fotók: www.nearfieldcommunications.com; www.intomobile.com; 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése