Ahogy azt mindannyian tapasztaljuk, a mobilunk ma már jóval több, mint telefon, egyre inkább a mindennapi életünk része. Ezt mutatja az is, hogy egyre több használjuk a készülékeket jegyvásárlásra. A mobil jegyértékesítés érezhetően emelkedőben van, de hogy mennyire, arra a Juniper Research kutatása mutatott rá a minap: a következő két évben a mobiljegyek teljesen általánossá válnak.
A Juniper mobiljegy riportjának legfontosabb megállapítása, hogy a telefonhasználók ilyen irányú aktivitása érezhetően nőni. Jelenleg a felhasználók mindössze 4,5%-a használja mobilját jegyvásárlásra, de ez az arány 2015-re 12,7%-ra fog nőni, ami mostani tudásunk szerint mintegy 750 millió embert jelent. A márciusban megjelent elemzés szerint a növekedés szempontjából a 2011-2013 közötti időszak lesz a kulcs. Ezekben az esztendőkben szignifikáns növekedés várható a bázishoz viszonyítva. Ezt elsősorban a kereskedelmi mobiljegy-szolgáltatások elérhetőségének bővülése, illetve az NFC technológia egyre általánosabbá válása fogja generálni. A kutatás várakozásai szerint alapvető olyan, mindennap használt jegyek vásárlása fogja hajtani a piacot, mint a mozijegy, a sportesemények jegyei, vagy éppen a közlekedési jegyek.
Milyen előnyei vannak a mobiljegynek? Leginkább a hatékonyságában, a sokoldalúságában és a biztonságában ragadhatók meg az e-ticketing pozitívumai. Ugyanakkor fontos tényező az is, hogy az anyag és nyomtatási költségek eltűnnek a papíralapú jegyekhez képest, sőt a mobiljegy jóval gyorsabb, és szinte azonnal érvényteleníthető vagy átírható. Jelenleg természetesen az SMS a kulcstechnológia mobiljegy értékesítésben, mivel ezzel a minden által ismert és elérhető rendszerrel lehet megszólítani a legkönnyebben a mobilhasználók többségét. Ugyanakkor az NFC terjedésével bizonyosan a kontaktus nélküli technológiák is meghatározó szerepet fognak játszani a mobiljegyek terén.
Fényképek: www.ewinee.com, www.mfauscette.com
2011. április 4., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése