2011. szeptember 28., szerda

Focibérlet, meccsösszefoglaló és kupon az NFC-s telefonokon

Többször foglalkoztunk itt a blogban azzal, hogy az NFC technológia, illetve a mobiltelefonok, hogyan válthatják fel a különböző jegyeket. A franciák élen járnak a mobiljegy megoldások kialakításában és fejlesztésében, amelyre újabb bizonyítékot szolgáltat az egyik legnagyobb francia mobilszolgáltató és a caen-i stadion együttműködése.
A 2010-ben az francia első osztályba feljutott Caen az Orange-zsal közösen érintés nélküli mobiljegy projektet indított. A projekt célja, hogy a Stade Malherbe Caen, azaz az észak-franci város stadionja komplett e-élményt nyújtson a szurkolóknak. Ennek érdekében az Orange helyi fejlesztőcsapata kidolgozta az ún. M-Stadium projektet, amely az érintés nélküli technológiára építve a stadionba látogatóknak a mobil jegy kényelmén és biztonságán túl az interaktív tag-ben rejlő lehetőségeket is igyekszik kihasználni mind a stadionban, mind annak környékén.

Az M-Stadium annak a tizenkét projektnek az egyike, amelyet a francia kormány 2010-ben kiválasztott, és támogatott azzal a céllal, hogy a helyi szinten minél több, a kontaktus nélküli technológiára épülő kezdeményezés valósuljon meg. E közé az egy tucat projekt közé tartozik még pl. a szeptember 24-én, a Stade de France-ban megtartott Robert Hossein-féle „Excalibur” show is.

A próbaidőszak szeptember 21-én, a Lyon elleni rangadóval indult el. Húsz, bérlettel rendelkező önkéntes kapott egy-egy NFC-képes telefont, amelyre feltöltötték érvényes bérletüket. A belépéskor a telefont csak el kellett húzniuk a terminál felett, amely egy pillanat alatt regisztrálta a belépést, ellenőrizte a jegy érvényességét, illetve engedélyezte a belépést az adott szurkolónak. A stadionban elhelyezett tag-ek leolvasásával a tesztelők további plusz információkat kaptak a mobiljukra, úgy, mint az aktuális összeállítások és hírek, vagy a mérkőzéshez kapcsolódó egyéb információk. A lehetőségek azonban természetesen nem állnak meg itt. Az Orange ígérete szerint a fejlesztés további fázisában olyan interaktív anyagok is elérhetők lesznek a smartposztereken keresztül, mint a meccs utáni exkluzív tartalmak (összefoglalók, interjúk stb.), de a tag-eken keresztül kuponokhoz is hozzájuthatnak a felhasználók, illetve játékokban, versenyekben vehetnek részt.
Az első tesztnap visszajelzései alapján nagy sikere volt a résztvevők körében a mobiljegynek, amihez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a Caen Nivet góljával 1:0-ra verte az évek óta BL résztvevők Lyon-t.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése