2011. október 3., hétfő

Évekkel Kanada előtt járunk – legalább is az útlevél terén

Annak ellenére, hogy Kanada a világ egyik legfejlettebb országa, sőt a világ jelenlegi tíz legélhetőbb városa közül három az észak-amerikai országban található, van, amiben megelőzzük a juharleveleseket. Kanada az utolsó olyan G8 ország, amely még nem vezette be az e-útlevelet. Szakértők szerint az új okmány nem csodaszer, de csökkentheti a szeptember 11-e óta kézzel fogható fenyegetettséget.
Kanadában a tervek szerint 2012 év végétől kezdik az elektronikus útlevelek kibocsátását – legalábbis ezt ígérte a Passport Canada vezérigazgatója az ICAO (International Civil Aviation Organization) montreali konferenciáján. Christine Desloges szerint az ország jó úton jár ahhoz, hogy a legkorszerűbb e-útlevelet adják ki a jövő évtől.
A jégkorong őshazájában már 2004 óta tart az e-útlevélre való áttérés előkészítése, de a szövetségi költségvetés csak 2008-ban döntött az elektronikus okmányra való áttérésről, és abban a 2011-es évet jelölte meg, mint a kibocsátás esztendejét. A hírek szerint a késés oka, hogy alaposan módosítani kellett a fejlesztési projekten. Mindenesetre a késlekedés következményeképpen Kanada a futottak még kategóriában került – már ami a világban kiadott elektronikus útleveleket illeti. A világ legfejlettebb országaiban, illetve ezzel párhuzamos közel száz másik államban, köztük Magyarországon is már áttértek az e-útlevélre.
Az új kanadai okmány külsőre igencsak hasonlít a korábbihoz, de természetesen számos olyan korszerű biztonsági megoldást tartalmaz, amelyet elődje nem. A legtöbb jelenleg használt e-útlevélhez képest kuriózum, hogy az okmányban található géppel olvasható chip tartalmazza az arcfelismeréshez szükséges adatokat, azaz nemcsak maga a fénykép, illetve az ujjlenyomat van rajta a chipen, hanem egy olyan applikáció is, amely az arcfelismerést is lehetővé teszi. Mindez azt jelenti, hogy az útlevél ellenőrzésekor a digitális adatokat a gép könnyen össze tudja hasonlítani a Passport Canada adatbázisával, illetve számos más biztonsági adatbázissal. Ez értelemszerűen jelentős segítség abban, hogy a határvizsgálatnál a határőrök kiszűrjék az országba belépni akaró, potenciális veszélyforrást jelentő beutazókat.
Ugyanakkor kanadai szakértők – bár fontosnak tartják az okmányok lecserélését – óva intenek attól, hogy az útlevélre, mint az egyetlen eszközre tekintsenek az okmányhamisítások és a személyiséglopások elleni küzdelem során. David Clark, a Caicos Management elnöke a konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy a technológia nem helyettesítheti az emberi odafigyelést, éberséget, sőt vigyázni kell, hogy ne keltse a biztonság illúzióját sem. Megjegyezte, hogy egy elektronikus okmány fejlesztése nem ér véget soha, mivel a hamisítók folyamatosan a biztonsági réseket keresik az e-ID-kon.

Fényképek: www.yaymicro.com    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése