2011. november 7., hétfő

Jobbnál-jobb NFC alkalmazások jönnek!


Digitális médiaügynökség által szervezett versenyen vetélkedtek egymással a legjobb fejlesztők. A cél, olyan NFC-alkalmazás létrehozása, amely a következő generációs készülékekben rejlő lehetőségeket igyekszik minél jobban kiaknázni. A szervező Isobar mellett természetesen a Google és a Nokia is részt vett a verseny lebonyolításában, amely menetrendje ismert hazánkban is, azonban témája annál különlegesebb.
A bostoni megmérettetésre mintegy negyven tervező és fejlesztő jelentkezett, valamint részt vettek a Google, a Nokia, a Tieto, az ICS, az MIT Enterprise Forum, valamint a Tagstand szakértői is. A csapatoknak együtt kellett dolgozniuk annak érdekében, hogy kilenc működő NFC applikációt fejlesszenek 48 óra alatt. A zsűri négy szempont alapján bírálta el az elkészült alkalmazásokat:
  • Egy brandre vagy az üzletre gyakorolt hatása;
  • A fogyasztókra gyakorolt hatása;
  • Az alkalmazások életképessége és piaci potenciálja;
  • Újszerűsége, azaz, hogy képes-e egy folyamat, élmény stb. gyökeres megváltoztatására.
Az első díjat a „Beer Pants Meeting” csapata szerezte meg az „OnTap” nevű androidos alkalmazással. Ennek lényege, hogy egy étteremben vagy bárban ülő vendég telefonja segítségével meg tudja nézni az étel- és itallapot, le tudja adni a rendelését, majd egy NFC tag megérintésével jelezni tudja a pincérnek, hogy melyik asztalnál ül. Mindezen képességeket az alkalmazás egy közösségi kuponrendszerrel kombinálja, amely révén a felhasználónak lehetősége nyílik, hogy az NFC-s telefonjának minden egyes érintésével barátai számára további engedményeket lehívni, azaz egy-egy kupon az egész baráti társaság számára elérhető függetlenül attól, hogy ki „érdemelte” ki.

Második helyezett „Parking App”-et a Team Bazinga úgy készítette el, hogy az NFC-s telefonnal rendelkező sofőr mobilja segítségével meg tudja határozni a közelben lévő parkolókat, garázsokat, ezek parkolási díjairól és a szabad helyek számáról egy érintéssel információkhoz juthat, a választott parkolóhoz vezető utat az alkalmazás automatikus megtervezi, és a garázsba való bejutáshoz mindössze a telefont kell a sorompónál lévő leolvasóhoz érinteni. További kényelmi funkcióként az alkalmazás megjegyzi, hogy pontosan hol hagyta a felhasználó az autóját, és értesítést küld, ha közeledik a parkoló zárása. Természetesen, ha szükséges NFC-képes standoknál, óráknál ki lehet bővíteni a parkolójegy érvényességét, amely kiegyenlítéséhez számos fizetési lehetőséget felkínál a program.
A Team WHERE „BarTap” nevű alkalmazása egy HTML5 alapú webalkalmazás, amely a vendéglősöknek nyújt segítséget, hogy a legforgalmasabb időszakokban is menedzselni lehessen az éttermet. Ha egy zsúfolt étterembe egy törzsvendég érkezik, és NFC-s mobilját odaérinti egy NFC tag-gel szerelt pulthoz/asztalhoz/söralátéthez, rögtön regisztrálva lesz, mint vendég, és a bárban ülve megkezdheti a menü kiválasztását, leadhatja az italrendelését, amely a csapos táblagépén azonnal meg is jelenik.

Isobar Create 48 NFC Hackathon from Isobar US on Vimeo.



Bízunk benne, hogy az ilyen és ehhez hasonló alkalmazások megjelenésre és használatára már nem kell sokat várnunk.

Fényképek: www.isobar.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése